Versenyünkről

Tisztelt Intézményvezető! Kedves Pedagógusok! A Vértesi Református Egyházközség a Reformáció 500. évfordulója alkalmával az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával meghirdeti a Tiszántúli Református Egyházkerületek felsőtagozatos diákjai számára a Reformáció 500. című többfordulós vetélkedőt. A verseny célja, hogy a diákoknak lehetőséget biztosítsunk a reformáció alaposabb megismerésére, illetve a már meglévő tudásuk elmélyítésére, ezenfelül a csapatokon belül a…

Versenyünkről

I. forduló eredményei

Áldás Békesség! “Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa!”… Márk 10-14 Nagy örömmel vettük a csapatok jelentkezését, és ezúton is köszönettel tartozunk a pedagógusoknak, lelkészeknek, akik vállalták a csapatok felkészítését, koordinálását, a mindennapi elfoglaltságaik mellett. Köszönjük 🙂 A Reformáció 500. vetélkedőre 20 csapat nevezett be az alábbi…

I. forduló eredményei

II. forduló eredményei

Áldás Békesség! Kedves Csapatok! Nagy hálával és köszönettel tartozunk, hogy a vakáció ellenére nem adtátok fel és megoldottátok (nem is akárhogy 🙂 ),  és visszaküldtétek  a II. forduló feladatait is. És akkor itt vannak végre a nagy meleg és a szabadságolások ellenére a 2. forduló eredményei és a 8 tovább jutott csapat névsora! (elérhető pontszám: 169 pont…

II. forduló eredményei